Collegium Humanum Diplomaosztó 2023-ban egy csoda volt

A Varsói Menedzsment Egyetem Pozsonyi Kihelyezett Tagozatának életében (legalábbis, ami a magyar diákokat illeti) először került megrendezésre diplomaosztó.

Ráaádsul mindezt Pozsonyban (Szlovákia) bonyolítottuk le.

Wow!

Ez önmagában is egy igazán különleges esemény, és büszkén állíthatom, hogy jól sikerült!

A megbízónknak már szerveztünk több jelenléti oktatásos napot Pozsonyban, de azért ez más volt.

150-200 főre számoltunk.

Kiemelt VVIP vendégekkel delegációként, szállásfoglalással, technikával, helyszínnel és cateringgel, és a helyszínen több fős jelenléttel… szóval sokmindennel kellett készüljünk.

Gyártottunk sok mindent:

  • Bögre
  • Kulacs
  • Toll
  • Jegyzetfüzet
  • Ajándékszatyor
  • Jegyzettömb

… persze minden brandingelt volt.

A kérés az volt, hogy tegyük nagyon magasra azt a bizonyos lécet, és mutassuk meg a Varsói vezetésnek, hogy bizony mi elsőre is tudunk nagyot alkotni.

Azt hiszem, hogy a Rektor (Varsói fő-fő vezető) külön dícsérete, mellyel tőlem köszönt el az esemény végén, az bebizonyította, amit már közben is éreztünk: SIKERÜLT!

Less bele, hogyan is dolgozunk!

Nyíl
Petőfi Tamás Profil fotó Nehru 1.1

A DÖNTÉS A TIÉD

Jelentkezz most és hozzuk össze az eddigi legütősebb rendezvényeteket!

Ha jelenleg azt érzed, hogy a rendezvényekbe fektetett stressz nincs arányban a végeredménnyel – ez az ajánlat garantáltan Neked szól!

✓ Kötelezettségmentes konzultáció Tamással

Kérj díjmentes visszahívást!

Az űrlap kitöltését követően hamarosan keresni fogunk

A beszélgetés díjmentes, illetve nem jár semmilyen kötelezettséggel sem.

GDPR, Adatkezlés és ehhez hasonló témákban kérlek látogass el Adatkezelési tájékoztató oldalunkra (KATT IDE)!