AMIT A CÉGED MEGÉRDEMEL!

Sikeres céges rendezvény 

őszhajszálak nélkül

Teljeskörű rendezvényszervezés igényes KKV-knak.

Fontos a minőség és a tapasztalat? Jó helyen vagy!

Cégre szabott megoldásokkal tesszük egyedivé a rendezvényedet, hogy a kollégáid imádják majd!

Nem raboljuk az idődet, nem égetjük feleslegesen a pénzedet és megkímélünk a folytonos aggódástól, mert minden problémát megoldunk!

Petőfi Tamás Profil fotó Nehru 1.1

Nekik is így szervezünk rendezvényeket:

Rendezvényt csinálni bárki tud. Szervezni csak az, aki ért hozzá.

A legtöbb rendezvényt valódi koncepció nélkül, embert próbáló tűzoltással szervezik – mi tudjuk, hogy ez egyszerűen a felkészületlenség következménye.

Sok cégvezető panaszkodott, hogy bár volt megbízott rendezvényszervező ügynökség, de így is sok idejüket és energiájukat emésztette fel.

Ahelyett, hogy a saját munkájukkal foglalkoztak volna és pénzt termeltek volna. Így lett igazán drága az a rendezvény közvetetten is.

Folyton jött valami plusz költség a semmiből és így már kezdte nem megérni.

Ráadásul a problémákon is Ő stresszelhetett.

Emellett sablonos ötleteket kaptak és egy centivel nem tettek többet, mint amire kérte Őket.

EZÉRT MI ÍGY DOLGOZUNK!

Petőfi Tamás Profil fotó telefonos
Nyíl
Időmegtakarítás céges rendezvényszervezésnél

Időt spórolunk Neked!

A problémákat rutinból megoldjuk és nem nyaggatunk percenként. Előre elintézzük, amit csak lehet és előkészítjük a döntéshez a javaslatainkat. Mindenre lesz saját ötletünk, de a gyeplő a Te kezedben lesz!

Pénz icon

Kordában tartjuk a költségeket!

Részletes és teljeskörű költségvetést küldünk, amihez tartjuk is magunkat. Nincsenek utólagos és meglepetés költségek. Felesleges dolgot pedig nem rendeltetünk meg Veled! Tudjuk, hogy a költségvetést be kell tartani.

Nem lesz céges rendezvényen

Nem Neked szervezünk!

Tudom fáj elsőre, de mi a vendégeidnek szervezzük a rendezvényt, hisz így fogja valóban megérni. Persze maximálisan a cégedre szabunk mindent és Te döntesz, de a cél; hogy Ők emlegessék még évekig!

Out of the box icon

Nem csak sablonok jutnak eszünkbe

Merünk és akarunk is gondolkozni. Megszokottat sokan csinálnak és könnyű belekényelmesedni, de mi egyedit szeretnénk Neked alkotni, ha van rá mód. Persze tudjuk, hogy nem minden jellegű rendezvény (és költségvetés) engedi ezt.

Hogyan lesz valóban szuper rendezvényetek?

Az új #1-od, Tamás személyes videóüzenetben összefoglalja mire számíthatsz

✓ Tukmálásmentes konzultáció Tamással

✓ Több száz rendezvény tapasztalata

Milyen céges rendezvényeket szervezünk?

Üzleti rendezvények

Rendezvény a munkatársaknak

IT’S A MATCH!

Neked szól?

Nem biztos, hogy mi kellünk Neked, de ha ezek közül csak 1 is igaz Rád, akkor lesz miről beszélnünk!

Fontos nekem a minőség, és nem csak letudni akarom az egész rendezvényt

Lenne rá időm, de a rendes munkámmal szeretnék foglalkozni

Olyan rendezvényt szeretnék, ami hatékony és valóban megéri a pénzt

Nem minket keresel, ha az alábbiakat szerveznél…

Mi sem vagyunk mindenben profi rendezvényszervező ügynökség így, ha ilyen rendezvényeket szeretnél, nem mi leszünk Neked a legjobb választás – viszont szívesen ajánlunk mást!

Hangosítás céges rendezvényen

Fesztivál

Előadó céges rendezvényre

Beutaztató program

Pulpitus

Politikai rendezvény

AMIVEL VILLOGHATUNK ?

Mi van mögöttünk

A számok nem jelentenek semmit! A mögöttük lévő tapasztalat és sok-sok helyetted megfizetett tanulópénz viszont igen!

Bevallom hibáztunk annó sokat, de MINDIG kijavítottuk!

Emiatt garantáljuk, hogy bármilyen probléma is adódjon, azt rutinból megoldjuk!

0 M Ft
Értékű rendezvényes tapasztalat
0 db
Email 1 napra, amit ép ésszel bírtunk
0
Megoldatlan probléma

✓ Kötelezettségmentes konzultáció Tamással

Nagyon megbízható, precíz szervezést kaptunk. Minden apró részletre gondoltak és maximálisan figyelembe vették az igényeinket!

Fazekas Gerdy - MPhackS

Fazekas Gerda

MP Solutions Kft.

“Köszönöm, hogy ott lehettem ezen a Bulin. Csak gratulálni tudok…” “…mint színvonalban mint fény és hangtechnika, szint úgy az étlap. Ilyen egy igazi céges BULI. MAXIMÁLISAN ki lett MAXOLVA.”

Neutrik Group logo

Egy kedves vendég

Neutrik Hungary Kft.

Több rendezvényen találkoztunk már a csapattal….és a csapat nem egy üres kifejezés ebben az esetben. Egy pontos precíz gépezet aminek egyetlen célja a rendezvény sikere. Megbízhatóak és innovatívak. Mindig nyitottak új ötletekre és tapasztalatukkal, rutinjukkal azonnal megoldják a váratlan helyzeteket is. Sosem kérnék más rendezvényszervezőt. Nálunk többször bizonyítottak és sosem csalódtunk. Csak így tovább srácok!

Wing Doublering logo

Szaniszló Mónika

Wings Doublering

Mi fog történni a jelentkezésed után?

Szakmaiatlanság lenne így látatlanban azt állítanunk, hogy az eddigi rendezvényeidnél sokkal jobbat tudunk szervezni, vagy hogy pont olyan rendezvényre van szükségtek, amire elsőre gondolnál… ezért:

#1

Gyorsan válaszolunk

Tudjuk fontos számodra is a hatékonyság, így mielőbb felvesszük Veled a kapcsolatot.

#2

Felmérjük az igényeiteket

Kíváncsian figyelünk Rád, hogy miket szeretnétek, mi a cél és milyen tapasztalataitok vannak.

#3

Elmondjuk a javaslatainkat

Elküldjük / prezentáljuk a javaslatainkat és a lehetőségeket + a részletes költségvetést.

#4

Együtt közösen kiválasztjuk

Átbeszéljük és kitaláljuk mely megoldásokra van szükségetek és konkretizáljuk az ajánlatot.

RENDEZVÉNYGALÉRIA

Képzeld oda Magadat és a cégedet!

Egy olyan élményben lesz része a vendégeidnek, amit évek múlva is emlegetnek majd!

Ha tovább nézelődnél, akkor KATTINTS IDE a Galéria megnyitásához!

VELEM RÁZOL MAJD KEZET

Petőfi Tamás

A Hybrid Agency ügyvezetője, rendezvényszervező

“A rendezvényen probléma nincs, csak feladat… azt pedig meg kell oldani!”

Egyszerűen csak imádom, amit csinálok, és ez meglátszik a munkámon!

Voltam ügyfél oldalon, dolgoztam sokat hazai és nemzetközi ügynökségeknél és koordináltam állami projektet is, azaz pontosan tudom, hogy mi fontos Neked a projektben és átlátom a helyzetet!

Egyaránt látni fogsz ahogy öltönyben koordinálom a rendezvényedet, és ahogy előtte 1 órával széket pakolok tökéletesen egy vonalba. Igazából csak lefordítom a céljaidat rendezvénnyé, hogy az olyan legyen, mint amit valóban szeretnél!

Az álmom volt ez a rendezvényszervező ügynökség, és imádom a munkámat!

Petőfi Tamás Profil fotó Radix 3

LEGFRISSEBB BEJEGYZÉSEK

Rendezvény Blog

Saját gyártású cikkek, amikből inspirálódhatsz és ötleteket lophatsz, hogy a rendezvényeid sikeresebbek legyenek, illetve hozunk pár izgalmas esettanulmányt is!

Rendezvényszervezési TIPPEK
Petőfi Tamás

Ételérzékenység a rendezvényen

Az ételérzékenység / ételallergia, de a vallási vagy diétás étkezés is fontos tényezők, amikre egy rendezvény szervezésénél figyelni kell! Akár halálos is lehet, de épp elég, ha csak ciki a rendezvény számára…

Elolvasom a cikket

Imádom, ha nekem csak a fotózással kell foglalkoznom és biztos lehetek benne, hogy minden esemény profin meg van szervezve és minden úgy történik, ahogy kell. Tomival ez minden alkalommal így működött.

Gyors és mindenre kiterjedő tájékoztatást kaptunk a helyszín megközelítéséről. Az előra elküldött helyszínrajz sokat segített a berendezkedésben. A rendezvény ideje alatt is többször kaptunk elismerő visszajelzést a munkánkról a megbízótól, ill. mód nyílt a felmerülő kérdések megbeszélésére.

Bábika logo

Ujj Éva

Bábika

Örömmel írom, hogy Tomii az egyik legfelkészültebb partner akivel évek óta dolgozunk. Profizmusa már az árajánlat bekérésénél látszik, minden részletre figyel és le is írja! Rugalmas, segítőkész, megoldja a megoldhatatlanak tűnő feladatokat is! Remélem még sok közös rendezvényen hozunk boldog pillanatokat az ügyfeleknek!

Referenciáink

Ők már bizalmat szavaztak Nekünk!

Légy Te a következő sikerstory!

A DÖNTÉS A TIÉD

Jelentkezz most és hozzuk össze az eddigi legütősebb rendezvényeteket!

Ha jelenleg azt érzed, hogy a rendezvényekbe fektetett stressz nincs arányban a végeredménnyel – ez az ajánlat garantáltan Neked szól!

✓ Kötelezettségmentes konzultáció a Hybrid Agency rendezvényszervező ügynökség vezetőjével

Kérj díjmentes visszahívást!

Az űrlap kitöltését követően hamarosan keresni fogunk

A beszélgetés díjmentes, illetve nem jár semmilyen kötelezettséggel sem.

GDPR, Adatkezlés és ehhez hasonló témákban kérlek látogass el Adatkezelési tájékoztató oldalunkra (KATT IDE)!