Demos Trade Team Building In 2021, with Archery and Live Shooting
Ha azt mondják Nekem, hogy “csapatépítő rendezvény”, akkor rögtön beugranak a klasszikusok: bérelt terem, pár körjáték, papírpohárban ásványvíz, és mindenki hazamegy időre. Tudom, Ti is ismeritek ezt. Nos, a Démos Trade 2021-es csapatépítőjénél szerencsére egészen más volt a helyzet.
Ők mertek nagyot álmodni, Mi pedig örömmel szálltunk be. A program helyszíne a Budakeszi Shooting range volt, ahol profi csapat várt Ránk már reggel, és ami nem elhanyagolható: sütött a nap, jó volt az idő. Ez egyből megadta az egész napnak az alaphangját – már az első percekben érezni lehetett, hogy ez nem egy átlagos csapatépítő rendezvény lesz.
Az első nagy esemény a bográcsverseny volt. Mindenki kapott egy csapatot, kiosztottuk a hozzávalókat, és indult a verseny. Nem minden ment zökkenőmentesen: kettő gázrózsa egyszerűen nem működött. El kellett rohannia valakinek venni két másikat – volt emiatt csúszás, nem hazudnék. De a csapat kezelte, megoldódott, és utólag ez is az egész nap részévé vált: az emberek még most is emlegetik a “gázrózsás kalandot”. Ez az egy program simán feloldott minden munkás merevséget, amit heteken át felhalmoztak az emberek. Mindenki visszaváltott egy kicsit gyerekre, és ez jó volt. Nagyon jó. A versenyszellem előjött, de nem mérgesen – hanem a legjobb fajtából, amikor az ember szurkolva segít a másik csapatnak is.
Aztán jött az éleslövészet. Ez volt az a pillanat, amikor azt látod, hogy a leghalkabb kolléga boldogan ragadja meg a karabélyt. A lőtér munkatársai profi módon vezették be a csapatot a fegyverhasználatba: maroklőfegyver, számszeríj, íj, sörétes, karabély – sorra jöttek az eszközök. De az igazi koronázás a mesterlövész puska volt. Ez volt az, amire mindenki várt, még ha nem is merte bevallani előre.
Egész nap szólt a zene a háttérben – ez olyan apróság, amit sokan alábecsülnek, de sokat számít a hangulathoz. Egy igazán ütős csapatépítő rendezvény nem csak a programokból áll, hanem abból a légkörből, amit köré építesz.
A nap végén átadtuk az okleveleket, az érmeket, a bográcsverseny győzteseinek a gravírozott fakanalat – és mindenki kapott egy brandingelt kötényt is, hogy haza is vigyen valamit az emlékek mellé. A díjátadó pillanat az egyik kedvencem: ott látod az arcukon, hogy az egész nap megérte.
Ez az, amit egy igazán jó csapatépítő rendezvény jelent. Nem a kötelező jelenlét és az erőltetett mosoly, hanem az, hogy a nap végén senki nem akar hazamenni. A Démos Trade csapata sem akart – és ezt a legjobb visszajelzésnek tartom, amit egy szervező kaphat.
Find out how we work!
THE CHOICE IS YOURS
Sign up now and let's bring together your most impressive event yet!
If you're currently feeling that the stress you put into your events is not commensurate with the end result - this offer is guaranteed to be for you!
✓ No obligation consultation with Thomas